Amióta megvolt az utazás, már szinte aznap éreztem egy nagyfokú megkönnyebbülést ami terhek lerakásával járt. Igazából azóta is megvan, illetve tartozik hozzá egy bizonyos magabiztosság. De ez nem a nagyképű, öntelt jellegű hanem ami a belsődből érzel. Sokat segített. Ősszel biztos hogy lesz még egy.
Ha megvolt a Férfilét című könyv, akkor itt a következő, Dr. Domján László ajánlásával, aki egyszerűen csak ennyit fűzött hozzá: “Jó szívvel ajánlom ezt a művet azoknak, akiket izgatnak létünk mélyebb kérdései.” – Én pedig elsősorban ismét a férfiakat szólítom meg.
Mennyi mennyi fiatal férfi lehet, akik még most is szenvednek a II. világháború borzalmaitól. Nem volt még olyan rég, hogy az csak úgy feldolgozható legyen. Na meg ugye megelőzte egy Trianon, meg követte 1956. Meg több száz évnyi kínlódás, önmarcangolás. És lehet, hogy mindezt, egy rosszul levont következtetés okozza, ahogy ez ebben a mesében majd kibontakozik. Az emberiség ismét az önpusztítás felé halad. Minap kiraktam egy képet a facebookon, az volt rajta, hogy ha az emberi faj elpusztítja magát, akkor…
Megnyugtatott a bevezető beszélgetés és hogy mindig tudtam mi fog velem történni 😉 A folyamat közben mély és őszinte viszonyba kerültem önmagammal olyannyira, hogy az eddig tisztázatlan érzéseim a helyükre kerültek. Elkezdődött a rendrakás mellett egy spontán rendeződés is. Önbizalomhiány, társfüggőség miatt mentem el, amiknek a felszámolásához a jelenlegi életemben utaztunk. Végig biztonságban éreztem magam!!! Az eddig elnyomott igazságokkal most sikerült szembenéznem és megtaláltam a saját belső forrásomat a születésem folyamatán áthaladva, ami megmutatta milyen erős voltam akkor és vagyok ma is. Nem másban van a támaszom….Azóta álmokon keresztül, megérzésekkel kapom az információt az engem érintő, feldolgozandó folyamatokról. Elindult a változás az életemben. Őszintébb vagyok, bátrabb és magabiztosabb. Tanultunk technikákat, amikkel egyedül is beleláthatok a kérdéses kapcsolataimba, ezt is sokat gyakorlom most. Annyi minden van még amihez ezt tervezem megismételni 😉
“Törpapa, messze vagyunk még? Nagyon messze.” – Ezt a Hupikék törpikék klasszikust szerintem senkinek sem kell bemutatni. Valamiért ez jutott eszembe, amikor elkezdtem írni ezt a kis mesét, amely arról szól, hogyan tudunk önmagunkban elveszni és bolyongani, kerülgetni az igazi minőségeinket.
