Close

A bizalom (visszaépítésének) ára

Ez a mese nem több száz éves. Most történik, épp a jelenben. A helyszín Budapest, a főszereplője, pedig egy 35 év körüli nő, akinek belebújhatsz a bőrébe. Gyanítom, hogy nem lesz rá igazából szükséged, mert ismerős lesz a történet.

Képzeld el, hogy egy 35 év körüli nő vagy, és elmész egy szórakozóhelyre a barátaiddal. Mindenki megrendeli a maga kis italát, majd leültök egy asztalhoz beszélgetni és az este szépen lassan beindul. Mindenki meséli a saját történetét, megy a nevetgélés, s miközben hallgatod őket, Te azért nézelődsz kifelé is. A szemed megakad egy számodra eddig ismeretlen pasin. De mintha még is ismernéd valahonnan. Keresed magadban, hogy honnan ismerheted, de nem jön a válasz. A munkád miatt sok felé jársz, sok féle társaságban megfordulsz, próbálod számba venni, de nem találod, nem tudod, hogy honnan ismerős. Csak az érzés van ott, hogy ismered.

Telik az idő, és a pasi feláll a bárpulttól és elindul valamerre, de elsétál melletted. Ő ugyan ezeket a köröket futja magában, és amikor oda ér melléd, Te rá nézel, de nem tudod, hogy hogyan viselkedj. Marha ciki az, amikor Téged felismernek, de Te nem, így némileg kínosan érzed magad. Oda lép hozzád és megszólít. „Ne haragudj, hogy megszólítalak, ez most nem pasizós duma, de olyan, mintha ismernélek, de nem tudom honnan”.

Mindenkit meghív egy körre az asztalnál, mégse legyen annyira bunkó, hogy csak úgy oda ül a társaságba. Elkezditek összerakni, hogy honnan ismerhetitek egymást. Mind a ketten soroljátok, hogy hova jártok, mik az érdeklődési köreitek, hobbik, stb, stb. De nincs közös pont. Csak az érzés erősödik egyre jobba, hogy ismeritek egymást.

Hirtelen a srác oda nyújtja a kezét, Te pedig rutin szerűen bele teszed a sajátod. Kézen fogva kivezet a Duna partra, hogy ott folytassátok a beszélgetést. Megkérdezi Tőled, hogy ülhet-e mögéd… Megkérdezed miért? S azt mondja, hogy nem tudja, csak azt érzi, hogy így szeretne leülni, de nagyon nagyon. Te igent mondasz. A fiú mögéd ül és finoman átölel hátulról. Érdekes érzés mind a kettőtöknek. Nem szoktál ilyet engedni, de ez most más. Nem tudod megmagyarázni, de ismerős az érintése is. Nem tapizik… Ölel. És finom.

Úgy döntötök, folytatjátok a találkozásokat. Egyik alkalommal, amikor beülsz mellé az autóba, ő a combodra rakja a kezét. Mintha villám csapna beléd! mintha a tenyere közepéből valami nagyon erős energia sugározna ki, ami beléd hatol. Átjárja az egész tested. De nem csak Te érzed, Ő is. Egy pillanatra meg is ijedtek mind a ketten, és nem is tudjátok megmagyarázni, hogy mi ez…

Így hát elindult a kapcsolatotok.

Jönnek a tipikus jelenségek. Befejezitek egymás mondatait és természetes módon folyik minden beszélgetésetek, sőt, szavak nélkül is megértitek egymást. Békesség van benned, otthon érzed magad vele, a zsigereidben érzed, hogy ő az igazi, uhh és a kémia. Az a csodálatos kémia (ami egyébként fizika, de ebbe ne menjünk most bele).

Te annyira nem vagy spiri, nem úgy, mint ez a srác, aki meg van a fenti „tünetek” miatt arról győződve, hogy egyek vagytok, ikerlélek/duálpár, stb, és teljesen beleáll ebbe a témába, nem tudja elengedni, máshogy tekinteni erre a találkozásra és túlgörcsöli, a végén már erőlteti, nem igaz, hogy TE nem látod, bla bla.

És képzeld… Hát ez a szép szál duálpár dalia, nem átbasz!? Hát nem? Hát de! Undorító!

Jujjj. De Te szerelmes lettél. Totálisan vak. Nem vetted észre, hogy közben folyamatosan kihasznál. Téged minősít. Van, hogy a pénzedből él, s közben az is kiderül, hogy van egy vénasszony, aki eltartja, s nem több, mint egy hímringyó. Több párhuzamos „duálpárja” is van egyszerre, letagad megtörtént dolgokat, s képes veled még azt is elhitetni, hogy az nem úgy volt és meg sem történt, csak képzelődtél, álmodtad. Te pedig csak kapkodod a fejed.

Mivan mivan mivan?

Gyakori kérdés lesz ez benned és kifelé is a „MIÉRT?” kérdéssel együtt. Teljesen összezavarodsz, nem tudsz az egésszel mit kezdeni. Folyamatosan megalázó helyzetekbe keveredsz és amikor már annyira fáj és annyira méltatlan lesz az egész, akkor úgy döntesz, hogy szakítasz és lezárod.

Elnézést kérek az érintettektől, de nekem az a hasonlat jutott eszembe, amikor elveszik/eltűnik egy gyerek. Sokszor jobb tudni, hogy meghalt, mint egy életen át keresni, kutatni és bizonytalanságban lenni, nem ismerve a válaszokat.

Képzeld el, hogy a kérdésekre Te sem kapsz válaszokat, és ez mélységes fájdalommal tölt el. Csalódott vagy. Szétesel. A napot, az órát sem tudod. Várod, hogy üzenjen, írjon. Hogy adjon valami magyarázatot. Hogy megértsd.

Bezárkózol és elveszted a bizalmadat. Aztán megpróbálod magad helyre tenni.
És segítséget kérsz…

Egy évvel később

A nő, akiről e kis rövid történet szól bejelentkezett hozzám kereken egy évvel ezelőtt. Meg volt beszélve az időpont, de addig rendeződtek a dolgok, amíg nem tudtunk találkozni. Szó szerint minden közbejött.

Most, egy évvel később ismét felhívott. Megbeszéltük megint az időpontot, és találkoztunk. Közel öt órán keresztül beszélgettünk. Hallgattam, kérdeztem, ismét hallgattam. Belőle pedig csak jött fel a düh, a harag, az elfojtott érzelmek, amik mind betározódtak a szívburkába. Közben azért kezelgettem is kézrátétellel. Amikor sikerült egy kis rést „ütni” a pajzson és a cucc elindulhatott kifelé a szívének a meghosszabbításán keresztül, azaz a karjain, több alkalommal, ahogy egyre mélyebben ment bele a történetek elmesélésébe, azok libabőrösek lettek és még a hideg is rázta.

Egy nagyon erős távolságtartás alakult ki benne a férfiak felé, egy páncél, egy védelem. Ezt én is érzékeltem. Ez a páncél energetikailag is körbe veszi, s nehéz rajta átmenni. És én is férfi vagyok, és én sem voltam kivétel. De azért megpróbáltam belépni ebbe a térbe. Ahogy helyezkedtem, mindig egyre közelebb ültem, s úgy az a páncél egyre jobban húzódott össze, egyre kisebb lett. De egyre sűrűbb is. Egyre közelebb húzódott vissza a testhez, a végén már teljesen rátapadt, mintha csak a ruhája lenne. Ekkor tettem rá a kezem…
Érdekes volt látni, érzékelni, hogyan viselkedett ez az erőtér. Amikor rátettem a kezem a testére, akkor szétnyílt. Nem tudott mit kezdeni velem, vagy azzal, ami ott a tenyeremből jött és megadta magát. A tenyeremet mondjuk úgy beengedte, kihúzódott előle, és amíg ott volt, jött is fel a szar. De amint levettem a kezem, azonnal visszazárt.

Én közben felismertem, hogy ez a nő még mindig szerelmes. És, hogy Ő ezzel kapcsolatban teljes tagadásban van. „De vagy egy éve nem beszéltünk”. Értem én. De ott van a szemedben, hogy szereted…

Jó helyre jött

Ahogy mesélt erről a pacákról, én csak mosolyogtam, és magamban már tudtam, miért nem kellett egy évvel ezelőtt találkoznunk. Mintha csak rólam mesélt volna. Oh, igen. Egy évvel ezelőtt nem úgy tudnám segíteni ebben az oldásban, ahogy most. Azóta nálam is sok víz lefolyt a Dunán 🙂

Nem szokott problémám lenni a bizalommal, akárki jön hozzám, az megnyílik és gyorsan tudunk vele haladni. Nem úgy, mint most. Így arra gondoltam, mélyebben, részletesebben mutatom meg magam neki, és olyan dolgokat meséltem el, amiken csak pislogott.

Szép ez a karma. Sok-sok olyan nővel dolgoztam már, akiket így-vagy úgy de előző életemben férfiként elintéztem, elbántam vele, vagy tönkre tettem a nőiességében. Most lehetőségem van, illetve közösen lehetőségünk van ezeket a helyére tenni. Nem kivétel ez alól Ő sem.

De hogy legyen benne némi csavar, feljött egy élete, amiben Ő volt a férfi, én a nő, és Ő intézett el engem. És egy rövid bepillantást kaptam abba, hogy milyen női énrészeim sérültek, miken kell még dolgozzak. Magamon is, így most rajta is. Maszkulin és feminim oldalaink, kéz a kézben, yin és yan.

Szóval nem elég az, hogy ebből a tapasztalásból (sérülésből), most fel kell állnia, de egy olyan emberhez „sodródott” és olyan embernek kell megnyílnia, mint aki átbaszta.

Aztán elmondtam, hogyan és milyen „menetrenddel” tudnánk belevágni ebbe a közös munkába. De első házi feladat, hogy döntse el, el tudja-e fogadni a személyemet segítőként. Felhatalmaztam egy közös ismerősünket, aki mindent tud rólam, hogy ha kérdezi, válaszoljon és elmondhat akármit.

Mindenki ahhoz a segítőhöz keveredik, akihez kell. Aki abban a „problémában” segíteni tud. Szerintem látom még.

A bizalom ára?

Persze nem csak erre a srácra haragszik, hanem önmagára is. Hogy hogy lehetett ennyire vak, hogy fordulhatott elő, hogy ennyire megvezessék. Meg kell bocsásson minden szereplőnek és önmagának is. Gyógyítania kell a testét, a lelkét. Meg kell keresni a válaszokat a kérdésekre, persze nem kint, hanem belül. Hogy összeálljon a tudata számára is ez a széttöredezett információ, hogy az elme is lenyugodjon, amikor megérti, milyen karmikus szálak vannak e-mögött. Ráadásul még engem is el kell fogadjon. Na jó nem kell, de talán ez a bizalom ára. Megnyílni egy olyan férfinak, aki valamikor pont olyan volt…

Ez a “munka” egy bizalmi munka… A bizalom az egyik pillére annak a megnyílásnak, amelyben csatlakozhatunk, és olyan energiákat hívhatunk be, amelyek képesek támogatni egy blokk oldását és kitolását, vissza az egységbe.

Jó kis önellenőrzés lesz ez nekem is.

Te mit tennél a helyében?

 

Méhész Pál

Én abban tudlak segíteni, hogy elkísérlek az utadon. Az én feladatom, hogy kísérjelek, támogassalak abban, hogy a felszínre tudd hozni a blokkod okát, feldolgozhasd jelen vagy előző életeid fájdalmas eseményeit, megszabadulj a szenvedéstartalmától vagy épp megbocsájthass saját magadnak. Az utazás célja, hogy a múlt eseményeinek feldolgozásával megérkezhess a jelenedbe. Az én célom pedig, hogy ebben melletted legyek. A munka jelentős része a Tiéd :)