Részt vettem egy két napos önismereti tréningen. Újra. Az elején lévő körbeszélgetésen azt mondtam, hogy időközönként érdemes ugyan azzal a módszerrel ismét magamba szállni, tükörbe vonni magam, s megnézni, hogy most hol is tartok. Megtörtént. 🙂
Egy olyan férfi keresett meg ajánlásra, akinél az a jelenség van, hogy a farka csak heves fizikai hatások mellett marad tartósan merev. Ha nincs ingerlés, vagy épp nem elég intenzív, nem lép elég gyorsan a szex a következő fázisba, szintre, akkor lekapcsol. A teljesítés terhe, annak a tudata, hogy így működik, attól való félelem, hogy kudarcot vall már eleve még több ingerlést kíván, s közben ott dolgozik benne az is, hogy mindezek ellenére bármikor lelohadhat azt eredményezi, hogy eleve ilyen…
Ne, ne légy. Vagy mégis? Igen legyél! Csak ne úgy, ahogy azt a hatásvadász cím alapján elsőre gondolod. Hanem hogy? Úgy, hogy követed azt a hívó hangot, amit egyszer már követtél. Követtél tiszta fényként, tudatként, lélekként, rezgésként, a matériában pedig spermaként. Légy újra geci, kövesd azt a hangot, ami Téged életre hív újra és újra, jelen életedben is, most is, rendületlenül.
Ismerős ez a mondat a gyerekkorodból? Nem csináltál semmi rosszat, még is kaptál érte. Kaptál azért, mert rossz voltál, bocs, eleven, mert felborítottál valamit, rosszkor voltál rossz helyen, útban voltál vagy mert értetlen voltál, vagy épp nem úgy viselkedtél, ahogy elvárták, netán azért, mert sírtál. Veréssel csillapították a sírásod. – Mert a szüleid nem értették az érzelmeid… Most pedig talán Te vagy az, aki nem érti meg saját gyermekét.
A magyar nyelvben használt boszorkány szó török eredetű basyrkan kifejezésből származik, és elég összetett jelentéstartalma van. A kifejezés eredetije lidércet-, de a bas szó maga nyomást jelent. Olyan rosszándékú lényt jelölt, aki ártó szándékkel az alvó ember mellkasára telepedett és nyomorgatta azt.
Ez most nem egy mese lesz. Beszélgessünk a karmáról. – Pár napja néztem meg a moziban az Egyenesen át című filmet. Ebben a filmben néhány orvosegyetemista bátor és őrült kísérletre szánja el magát. A halál utáni élet érdekli őket, hát próbaképpen meghalnak. Mindez persze laboratóriumi körülmények között zajlik, a barátaik meg ott vannak mellettük, és a megfelelő pillanatban mindig újraélesztik őket. De lassacskán rá kell jönniük, hogy a bátorságuk vakmerőség volt. Átjutottak a túloldalra, és sikerült visszajönniük, de valami olyasmit…
Ez a mese nem több száz éves. Most történik, épp a jelenben. A helyszín Budapest, a főszereplője, pedig egy 35 év körüli nő, akinek belebújhatsz a bőrébe. Gyanítom, hogy nem lesz rá igazából szükséged, mert ismerős lesz a történet.
Ez most az én történetem. Ma lettem 36 éves. Nem gondolnám azt, hogy az én életem vagy utam különleges lenne. Számtalan férfi jár önismereti úton, térdelt be, nullázta le az életét. Ez nem is olyan nehéz manapság, s egyébként is úgy felgyorsult a világ, leélünk egy élet alatt többet is. A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e egy nullázás után felállni és tudatosan megvizsgálni, hogy mi miért történik, tanulni belőle, majd irányba állni. Számtalan fiatalt és nálam idősebb férfit látok céltalanul…
“Törpapa, messze vagyunk még? Nagyon messze.” – Ezt a Hupikék törpikék klasszikust szerintem senkinek sem kell bemutatni. Valamiért ez jutott eszembe, amikor elkezdtem írni ezt a kis mesét, amely arról szól, hogyan tudunk önmagunkban elveszni és bolyongani, kerülgetni az igazi minőségeinket.
Az alsóbbrendű állatok világában nem is olyan ritka az a jelenség, hogy öncsonkítással igyekeznek megmenteni magukat a teljes pusztulástól. Elhagyják a lábaikat, csápjaikat, de ezek a tagok megnőnek újra. Nem úgy, mint az összeégetett szeméremajkak, csakhogy megússzuk a szexrabszolgaságot.
