Hogyan lett a bűntudatból tériszony?

Ez a történet egy 25-30 év körüli fiatal lányról szól, körülbelül 500 évvel ezelőttről, a helyszín pedig Bali. Az a Bali, amit még európai ember nem látott. Nagyjából az az időszak, amikor a kelet-jávai Majapahit Birodalom hanyatlásnak indult a 15. században, és Jáváról tömegesen vándoroltak át a birodalom szellemi vezetői, művészek és zenészek a szigetre.

Ebben a folyamatban elég konkrétan a tériszony volt a téma, illetve annak okának feltárását tűztük ki célul.

Elindult a szeánsz, megérkeztünk valahová. Az utazó jelen életében férfi, de most nő volt, nagyjából 25-30 éves, fehér vászonruhát viselt, mezítláb volt és a hosszú haját fújta a szél.  Egyedül volt itt, zaklatottan, kétségbeesetten és üresség érzete mellett erős volt benne a bűntudat is. A tengerparton állt egy szikla tetején, több tíz méter magasságban. Itt még nem tudtuk meg azonnal, hogy miért van itt, miért jött ide és mi ezeknek az érzeteknek az oka, de egyszercsak előrehajolt és levetette magát a mélybe. Feje a sziklának csapódott és a teste felismerhetetlenségig összetörve érkezett le. Majd láttuk, hogy a lelke a végbélnyílásán távozik… Öngyilkos lett. A tériszony oka már meg is lett. Bűntudatból öngyilkosság, magas szikláról belevetette magát a biztos halálba. De miért?

Elkezdtük felderíteni az okokat, de a blokk olyan erős volt még most is, hogy nem tudunk rögtön a “forráshoz” menni (ez normális), így először csak azt láttuk, hogy otthon van a falujában, nem messze a tengerparttól. Apja (jelen életében az édesanyja nővére) ül a ház előtt, valamit rágcsál, édesanyja (jelen életében nagyapja) pedig megkéri, hogy menjen el piacra ananászért és kókuszért. Útközben evett valamiféle piros bogyós gyümölcstől, amitől aztán fájt a hasa…

A piacra menet közben csatlakozott be a történetbe egy másik lány. Ez a lány fiatalabb volt, úgy 17-18 éves. Később bontakozott ki, hogy ez a lány egy alacsonyabb kasztba tartozik és földönfutó. Ő szokott neki ételt vinni, gondoskodni róla, és azt érezte, valamiért felelősséggel tartozik érte. A lány, pedig példaképként tekintett rá. Nagyon mély érzelmi kapcsolat volt közöttük.

Aztán jött egy mondat az utazótól. “Megígértem neki a táncot!”. És elindultunk ezen a szálon. Még mindig ugyan aznap volt, de már délután és lassan indult egy rituálé, egy szertartás. Úgy vettük ki, hogy egy kis templomban játszódik a szomszédos faluban és valamiféle étel áldás történt, étel felajánlások, imádságok, szelleműzések és sok sok tánc.

2 órával járunk a naplemente előtt, a mulatságnak is lassan vége és ők elindulnak hazafelé. Mivel a lány fedél nélküli volt, az erdőben élt így a főszereplőnk (utazónk) nem a megszokott úton ment haza a falujába, hanem át az erdőn, mert “haza” kísérte a barátnőjét.

És megérkeztünk a legfontosabb állomására… Részeg férfiak támadnak rájuk, 6-an voltak. Hirtelen felgyorsultak az események. Az egyik férfi a utazónk ismerőse volt a magasabb kasztból, s mivel megismerte a férfi is, így őt az apjára való tekintettel (egyrészt mert ismerte, másrészt mert magasabb kasztból való) csak leütötték és elájult. Azért mondom, hogy csak, mert a fiatalabb barátnőjét viszont megerőszakolták. Az elejét még látta, mert négyen nekimentek a lánynak, ketten pedig őt húzták odébb, de mivel a fogásból ki akart szabadulni, hogy segítsen, ezért végül leütötték. Előtte még hallotta, hogy a barátnője kiabál neki, és könyörög a segítségéért.

Az ájultságból visszatérve arra eszmélt fel, hogy a barátnője halott. Halálra erőszakolták. Odavonszolja magát a testéhez, ráomlik és nem hall mást csak az utolsó segélykiáltásait. Azonnal bekapcsol az önvád és a bűntudat és magát okolja mindenért, amiért nem tudott segíteni. Ordít és sír. Nagy nehezen feláll és egyenesen a sziklafalhoz szalad. Innen indult a folyamatunk…

Most már tudjuk az okát is, miért vetette le magát a szikláról. Már csak az van hátra, hogy kioldjuk ezt a bűntudatot… És hogy megbocsátson önmagának amiért öngyilkos lett. Ez nem volt olyan egyszerű, mivel a blokk nagyon erős. Több száz évvel később is aktív. A lélekkísérői folyamat közben az utazó elmesélte, hogy jelen életében turistákén már járt ezen a helyen, s annyira rosszul lett, hogy hasgörcs jött rá, és az autóból sem tudott kiszállni és az állapota annyira súlyos volt, hogy majdnem belehalt, miután a hasgörcs mellé bekapcsolt a pánik és fulladozni is kezdett. El kellett menniük a helyszínről.
Illetve az is kiderült, hogy ez a fiatal barátnő jelen életében az öccse és a mai napig okkal vagy ok nélkül túlzottan óvja és félti. Illetve sikerült beazonosítani a támadók közül azt az egyet, aki leütötte őt, aki jelen életében az öccse egyik barátja, akitől különösképpen óvta…

Hosszadalmas folyamat volt. Kielemeztük a hazafelé utat az erdőn át a támadással, majd a sziklába csapódás pillanatát, amiben jó közelről megnéztük az agyvelöjének a szétfröccsenését a csontok törésének hangját és a felismerhetetlenségig összetört testét. Párhuzamba állítottuk az okot és okozatot. Szépen lassan kioldottuk a blokkokat. Mivel ő részben anyjaként, anyai felelősséget érzett a lány felé, még az is elhangzott tőle, hogy “milyen anya lennék én?” Hogy a lány elvesztésével nincs már senkije, hogy nem tartozik sehová. Tele volt csalódással, haraggal, gyűlölettel. Haragudott arra, hogy a kasztja miatt “felsőbbrendű”. Végül, sok sok munka után az utazó eljutott oda, hogy kimondja:
– Nem tudtam volna megmenteni!
– Nem érte meg, hogy öngyilkos lettem
– Megbocsájtok magamnak, hogy megöltem magam

A halála pillanatában pedig hozott egy döntést, miszerint “Soha többé nem hagyok bántani másokat”. Azért megvizsgáltuk ezt a mondatot is és a helyére tettük, mert annak energetikáját a fenti állapota adta.

Végül megnéztük a temetését is. A testének maradványait csónakkal kellett összeszedni. Nagy temetés volt, fehér ruhába öltözve kísérték végső nyughelyéhez…
Még annyi információ lejött, hogy sosem derült ki az igazság és a tettesek megúszták.

Illetve a legvégén még jött egy fénykép. Egy fénykép az akkori önmagáról. Először nem látta rendesen, nehezen tudta kivenni mi van rajta, aztán szép lassan kiélesedett. Megkérdeztem, szerinted miért van itt? A válasz:

“Amikor szembe tudok nézni önmagammal, elmúlik a bűntudat”

A probléma felhozásával a tudatba, annak megértésével és a megbocsájtásokkal pedig elmúlt a tériszony.

Hálás vagyok, hogy én kísérhettelek ezen az utadon.

Vélemény, hozzászólás?